2012. december 6., csütörtök

Női kvóta irányelv: kis lépés a jó irányba, de ennél többre van szükség!

Szerdán Brüsszelben egy kerekasztal-beszélgetésen vettem részt, ahol arra kerestük a választ, hogy mi a helyes megközelítés az európai intézmények számára a női vezetők arányának növelése érdekében.

Mindenekelőtt köszönetet mondtam a jelen lévő Viviane Redingnek, az esélyegyenlőségi portfólióért felelős európai bizosnak, hogy az Európai Bizottság végül benyújtotta az uniós szintű szabályozásról szóló tervezetet. Tette ezt annak ellenére, hogy a tagállamok egy csoportja, sőt még a biztosi testületen belül egyes kollégái is hevesen ellenezték a javaslatot.

Az Európai Szocialisták Pártja Nőszervezete már hosszú ideje követeli az európai szintű szabályozást, mivel csak így tartjuk növelhetőnek a nők arányát a gazdasági döntéshozatalban. A teljesség kedvéért nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az Európai Bizottság kezdetben nem a kötelező erejű jogszabályban látta a megoldást: Reding biztos asszony tavaly arra próbálta rávenni az európai vállalatokat, hogy önként emeljék a nők létszámát vezetőtestületeikben. A felkérésnek mindössze 24 vállalat tett eleget. Ez világosan mutatja, hogy az önszabályozás kudarcot vallott. Az irányelv-tervezet beterjesztése mérföldkő a nemek közötti esélyegyenlőség terén, mert így a férfiak és a nők arányos képviseletének ügye az EU napirendjére került.

A november 14-én bemutatott irányelv-tervezet ugyanakkor nem kellően ambiciózus. Az ESZP Nőszervezetének elnökeként és európai parlamenti képviselőként ezért most azon dolgozom, hogy támogatókat szerezzek olyan módosító indítványokhoz, amelyekkel alapvető változtatásokat eszközölhetünk az együttdöntési eljárás során.

Az irányelv tervezetének Bizottság által elkészített szövege a szubszidiaritás elvét hangsúlyozza, amely azt bizonyítja: a biztosi testület nincs meggyőződve arról, hogy az európai szintű megközelítés a leghatékonyabb. Nagyobb problémának tartom azonban, hogy az irányelv nem ír elő szankciókat, csupán egy - hangsúlyozottan nem teljes - felsorolást tartalmaz, és a tagállamokra bízza a döntést. A javaslat csupán annyit írna elő a tagállamok számára, hogy a szankcióknak eredményesnek, arányosnak és elrettentő hatásúnak kell lenniük. Ennél tovább kell mennünk! A szankciókat is európai szinten kell meghatározni, mert csak így biztosíthatjuk, hogy az irányelv valamennyi tagállamban kellő mértékben előmozdítsa a nők részvételét a gazdasági döntéshozatalban.

A javaslat további hiányosságának tartom, hogy csak a nem végrehajtó jellegű testületekben (pl. felügyelő bizottságokban) javasolja a kvóta bevezetését. A végrehajtó testületek esetében továbbra is az önszabályozásban látja a megoldást. Nem tartom helyénvalónak, hogy ebben a kérdésben a tulajdonosok döntési szabadságát helyezik előtérbe, hiszen a népesség 50 és a diplomások 60 százalékát kitevő nőknek joguk van ahhoz, hogy egyenlően vegyenek részt a döntéshozatalban. A gazdasági tevékenység folytatásához való jog nem jelenthet egyet a népesség felének kizárásával. Márpedig most sajnos erről van szó, ezért a jogalkotók felelőssége, hogy ezt az igazságtalan helyzetet kiküszöböljék.

A vita során kiemeltem azt a rendelkezést is, amely a kis- és közepes vállalkozásokat kivonta az irányelv hatálya alól, még akkor is, ha a cégeket egyébként jegyzik a tőzsdén. Így az irányelv csak 5000 vállalatra vonatkozna, amely elenyésző az európai cégek számához viszonyítva. Ezért fontosnak tartom, hogy az irányelv hatályát kibővítsük az ötven főnél többet foglalkoztató cégekre.

Hasonlóan hibás döntésnek tartom az irányelv tervezett időbeli hatályát: a Bizottság javaslata szerint a jogszabály csak 2028. december 31-ig maradna hatályban. Ez hibás megközelítést sugall, mert az esélyegyenlőséget soha sem vehetjük magától értetődőnek! Bármikor, bármelyik tagállamban kialakulhat olyan helyzet, amikor a már kivívott jogok kerülnek veszélybe. Erre sajnos Magyarország nagyon jó példa volt az elmúlt két és fél évben...

Nem hiszem, hogy a kvóta csodaszer lenne, amelyben önmagában képes minden esélyegyenlőségi probléma megoldására. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy más intézkedésekkel együtt hatékonyan hozzájárulhat egy igazságosabb társadalom felépítéséhez.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése